Semmelweis-nap – 2009

Elhangzott: Budafok-Tétényben, a Városházán, 2009. június 26-án

Hölgyeim és Uraim, kedves vendégeink, szeretettel köszöntöm mai ünnepségünkön a megjelent kerületi orvosokat, asszisztenseket, ápolókat, védőnőket, egészségügyi dolgozókat és köszöntöm azokat a távollévő kollégáikat, akik jelenleg is a betegek mellett szorgoskodnak, hiszen az egészségügyben 24 órás a szolgálat.

Amíg egészségesek vagyunk, természetes állapotnak tekintjük azt, de amint megbetegszünk, fájdalmunk felülír minden más szükségletet, csak a mielőbbi gyógyulás foglalkoztat bennünket.

Éppen ezért az idén is ünnepélyes keretek között szeretnénk két olyan, a szakmát kiválóan művelő dolgozót köszönteni, akik a XXII. kerület sok-sok betegének hoztak gyógyulást. Sokszor a hétköznapi, megszokott életünkben fel sem fogjuk az ő munkájuk értékét, jelentőségét, egészen addig, amíg nem áll szemben velünk az a félelmetes óriás, amit betegségnek hívunk. A betegségnek számtalan arca van, bármelyikkel is kerüljünk szembe, mindegyik félelmet ébreszt bennünk, mázsányi súllyal szívünkben hajlunk meg hatalma előtt. Az olasz humanista polihisztor, Alberti aforizmája is így szól: „Mindig becsüljünk kisebbre minden más előnyt az egészségnél.”

Ezt a napot a nemzetközi orvostörténet jól ismert alakjának, Semmelweis Ignácnak a neve fémjelzi, akinek egyáltalán nem volt könnyű eredményeit elfogadtatni a saját korában. Az egészségért dolgozók körében jól ismertek az ő működésének részletei, de nem lehet elégszer felhívni a figyelmet ezekre. Épp ezért engedjenek meg néhány gondolatot a korszakról, amelyben tevékenykedett.

Bécsben 1840-ben az I. és II. számú klinikán „legfelsőbb elhatározásra” úgy intézkedtek, hogy válasszák szét az orvosok és szülésznők képzését. A bábák klinikáján a gyermekágyasok halálozása egyharmada volt az orvosok képzésével foglalkozó társklinikán tapasztaltnak. A gyermekágyi láz tömegesen akkor jelentkezett, amikor az orvosi gyakorlatban rendszeressé vált a boncolás.

Ha Semmelweis Ignác újra köztünk lenne, most azt látná, hogy a gyakorlatokat ugyanazon klinikákon folytatják az orvos és szülésznő hallgatók, de már nem kell rettegnünk a gyermekágyi láztól, és igen nagy a szakmai biztonság.

Semmelweis működése idején már ismert volt a halálozási adatok kozmetikázása, mert a kortárs Klein professzort sem az anyák halála zavarta, hanem a sértő statisztika. A haldokló asszonyokat, ha még volt ideje, áthelyezte más osztályra, hogy ne rontsák a szülészeti statisztikát.

A két szülészet halálozási arányszámának különbsége feltűnt a kormányzatnak, és bizottságot küldött ki a helyzet feltárására. A tapasztalt jelenség ismerősnek tűnhet napjainkban is: a vizsgálat mindig eredménytelenül zárult.

Halálozási okként leírták az atmoszféra, a kozmikus erők hatását, de a lényeg az volt, hogy senkit ne lehessen felelőssé tenni. A gyermekágyi láz okaként szerepelt gyomorrontás, megfázás, félelemérzet, sőt még az utolsó kenetet feladó pap csengettyűje is.

Nem volt olyan badarság, aminek hitelt ne adtak volna, egyedül Semmelweis ésszerű és bizonyítékokkal alátámasztott felfedezése nem talált hitelre; pedig az igazság – mint kiderült – épp nála volt. A jól ismert fertőtlenítő kézmosás minden képzeletet felülmúlóan pozitív változást hozott, és választ adott az említett kérdésre. Ennek ellenére a bécsi orvosok kételkedtek felfedezésében, olyannyira, hogy még az állását is megszüntették.

Ennek köszönhetjük, hogy hazatért Pestre, és átvette a Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, majd onnan került a Szülészeti Klinika élére.Sokat tett az orvosok, nővérek és szülésznők színvonalasabb, emberibb és lelkiismeretesebb munkakörének megteremtéséért és elfogadásáért.

Kedves Vendégeink!

A hazai egészségügy általános helyzete mindannyiunk előtt jól ismert, és cseppet sem szívderítő. Emlékszünk az ágazatban lezajlott, sok esetben sokkhatással járó rombolásra. Tisztában vagyunk az alulfinanszírozottságból adódó problémákkal, a pályaelhagyás, a csökkenő szakemberképzés minden hatásával. A nyugat elszívó ereje most is erős, számát sem tudjuk a külföldön munkát vállalóknak. Annyi gond van az egészségügyben, hogy a szakma elveszítette vonzerejét. Épp ezért cselekedni kell, hogy véget érjen a negatív folyamat, és az egészségért dolgozók a méltó körülmények között gyakorolhassák szép hivatásukat. Azt a szolgálatot, amelyet a nehézségek ellenére is szívből, nap mint nap megújulva vállalnak.

Mit szeretnének a betegek? – tesszük fel a kérdést. Nem luxuskörülményekre vágynak, hanem szűrővizsgálatokra és hosszú várakozás nélküli, korszerű orvosi ellátásra. Mi ebben a kerületben lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk azért, hogy a betegek ellátásához és mielőbbi gyógyulásához biztosítsuk a feltételeket.

Köszönöm Önöknek, hogy ebben partnerek, köszönöm mindennapi áldozatos munkájukat. Köszönöm, hogy a nehéz körülmények között is reményt, támaszt és hitet adnak a segítségért folyamodóknak. Hiszen – az említetteken túl – talán ez a legfontosabb, amire a betegek vágynak. Sokszor egy támogató, megértő tekintet többet ér minden más gyógymódnál.

Olvashatjuk a sajtóban a Kórház Szövetség naponta megjelenő jajkiáltásait, tanulmányozhatjuk az adatokat az egészségügy 25-30 milliárdos forrásveszteségéről. Mindezek tovatűnnek, amikor a kétségbeesett, szomorú szempár vizet kér a nővérkétől, csodaszert az orvosától.

Az Önök folyamatos helytállása, kitartása, együttérzése és mosolya nélkül az egészségügyi ellátó rendszer csak silány, lelketlen nagyüzem lenne. Orvosként, asszisztensként, ápolóként vagy védőnőként napról napra, évről évre mérhetetlen fizikai és lelki erőről tesznek tanúbizonyságot, amiért százszorosan járnak a köszönő szavak. Higgyék el, hogy azok az embertársaik, akik az Önök munkája révén nyerik vissza egészségüket, megtanulják tisztelni a szakmát, és ami a legfontosabb: a szakma összes dolgozóját.

Kívánom mindannyiuknak, hogy a nyári hónapokban próbáljanak kiszállni a megszokott körforgásból, pihenjenek egy kicsit, hogy megújulva tudják folytatni ezt a csodálatos, ugyanakkor embert próbáló munkát.

Szánjanak időt családjukra, barátaikra, az el nem olvasott könyvekre, a meg nem nézett mozikra és az elmaradt kirándulásokra. Szép nyarat kívánok mindenkinek!

by