Képviselői Hírlevél – 2010/11

Németh Zoltán önkormányzati képviselő tájékoztatója – Budafok 2-es választókerület

Az önkormányzati választások után megkezdte munkáját az új önkormányzati képviselő-testület. Az alakuló ülésen megesküdtünk, hogy az Alkotmányt és a többi jog szabályt betartjuk, és minden erőnkkel Budafok-Tétény fejlődését mozdítjuk elő. Megválasztottuk a tisztségviselőket. Karsay Ferenc mellett, aki már harmadik ciklusát kezdi alpolgármesterként, Zugmann Péter rózsavölgyi képviselőt választotta meg a testület alpolgármesternek. Felálltak az önkormányzat újjáalakult bizottságai is.

A választás eredményeképpen mind a 12 egyéni körzetben a Fidesz- KDNP képviselői győztek. Emiatt különös gondossággal kell ügyelnünk arra, hogy a megfogyatkozott számú ellenzéki képviselő – öten vannak – ellenőrzési és beleszólási lehetőségei ne csorbuljanak. Ezért Daróczi Károlyt, az MSZP képviselőjét megválasztottuk széles ellenőrzési jogokkal rendelkező tanácsnoknak.

Bár a választás eredménye a Fidesz képviselői eddigi munkájának az elismerését is jelenti, tudjuk, hogy nem folyhat minden ugyanúgy, mint eddig. Azt tervezzük, hogy szélesítjük a lakosság közvetlen tájékozódási és beleszólási lehetőségeit a közügyekkel kapcsolatban. Az önkormányzat honlapján (www.bp22.hu) gyakran lesznek szavazások, közvéleménykutatások. A kerületi Fidesz honlapján is tartják majd a kapcsolatot a Fidesz képviselői a választókkal. Az internet használata kerületünkben is általános, főleg a fiatalabbak nem tudják elképzelni nélküle az életüket. Ezért tervezzük egy közéleti blog meg jelenését.

Az önkormányzat képviselő-testülete jelentős célokat tűzött ki az elkövetkező négy évre: Nagytétény központjának és Duna-partjának megújítását, Budafok-Belvárosban a szakrendelő és a piac rekonstrukcióját és az Oroszlános Udvar felújítását új turisztikai funkcióval. Ezeket a célokat csak közösen érhetjük el, ha Önök is javaslataikkal, véleményükkel, tanácsaikkal segítik munkánkat.

A választási ciklus elején kell számba vennünk a körzetben megoldásra váró problémákat is: hol kell utat, járdát építeni, hol van szükség a forgalmi rend megváltoztatására vagy új jelzőtáblákra. Hol kell az eddi ginél nagyobb figyelmet fordítani a közterületek rendjére, vagy éppen hol alakul lakossági összefogás a környezet szépítésére.

Most van az ideje a javaslatoknak, mert megkezdődött a 2011-es év költségvetésének a tervezése!
Kérem, juttassák el hozzám ezzel kapcsolatos igényeiket.

 

JÖNNEK AZ ÚJ MIDIBUSZOK 2011 második felétől új járművek közlekedhetnek a budai hegyi midibusz-járatok vonalain, így a budafoki 251-esén is. Bővebben a nemethzoltan.hu-n.

 

Elérhető vagyok: E-mail: z.nemeth@euroweb.hu • Honlap: www.nemethzoltan.hu Tel.: 06-20-662-7037 Fogadóóra: minden hónap első péntek, előzetes, telefonon történő bejelentkezés alapján.

by