Képviselői Hírlevél 2011/10

Németh Zoltán önkormányzati képviselő tájékoztatója – Budafok 2-es választókerület

Tisztelt Lakótársak!

A nyár hagyományosan a nagy intézményfelújítások, járda- és útépítések ideje. A költségvetésben biztosított összegek a tavasszal előkészített közbeszerzések után ilyenkor változnak át szebb, kényelmesebb, jobban felszerelt épületekké, vagy aszfaltutakká a földutak helyén. Az alábbi felújítások jelentősége az egész kerületre kiterjed:
• A Budafok MTE sportcsarnok vizesblokkját felújították.
• A Kempelen Farkas Gimnáziumban a bejáratokat alakították át, ezzel évtizedes gondok szűntek meg. A gyerekek szeptemberben már birtokba vehették ezt a részt is.
• A Budai Nagy Antal Gimnáziumban a vizesblokkokat újították fel, így korszerűbb és kulturáltabb környezetet teremthettünk az ide járó tanulóknak.
• A Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt akadálymentesítették. Ezáltal a sérült gyerekek nagyobb biztonságban és önállóságban tölthetik napjaikat az intézményben.
• Az épületen belül lift, a bejáratnál és az udvarra vezető kijáratnál rámpák épültek. Két mosdót létesítettek mozgássérültek számára, akadálymentesek lettek a nyílászárók és a parkoló is a bejárat közelében. A rámpákhoz és a belső lépcsőkhöz új, kétsoros kapaszkodókat hoztak létre. Az ilyenkor szokásos felszereléseken és átépítéseken kívül az épületen belüli közlekedők és folyosók padlóját taktilis, azaz tapintható vezető-, illetve figyelmeztető sávokkal jelölik. Az úgynevezett infokommunikációs akadálymentesítéssel bel- és kültéri, Braille-írásos tájékoztató táblákat és térképet, a hallássérültek segítésére indukciós hurkot helyeznek el az intézményben.
• A szakorvosi rendelőben korszerűbb, a környezetet jobban óvó kazánt szereltek be, ezzel is takarékoskodni tudunk a fűtési kiadásokon. Számos új laboratóriumi és orvosi műszer beszerzésére biztosított keretet a Képviselő-testület. A laboratórium műszaki hátterének korszerűsítése mellett a legnagyobb jelentősége a röntgenkészülék digitalizálásának van. Az eddigi előhívásos, kémiai módszer helyett a felvételek rögzítése elektronikusan történik, elvben hasonlóan, mint a digitális fényképezőgépekben. Ezzel elmarad a várakozási idő, a betegek sugárterhelése is sokkal kisebb lehet. A felvételeket ezentúl elektronikusan tárolják majd, így a szakorvosi rendelő belső hálózatán keresztül a kezelőorvosok is hamar hozzájuk juthatnak. A korszerű digitális röntgenekhez járó szoftverek a leletek elkészítését is megkönnyítik, támogatják a radiológus orvosok munkáját. Körzetünkben ősszel elkészült a Tatárka utca útépítése és a Lomnici utca felújítása.
• A Budai Nagy Antal Gimnáziumban a vizesblokkokat újították fel, így korszerűbb és kulturáltabb környezetet teremthettünk az ide járó tanulóknak.
• A Tündérkert (Anna utca) Tagóvodában megtörtént a homlokzatfelújítás és a nyílászárócsere.
• A Pedellus utcában ősszel járdaépítés lesz. A Páfrányfordulóban villanyoszlopokat helyeztek át. A Péter Pál utcai játszótéren lecsiszolták és átfestették a padokat. A Plébánia utcai fasort gyomtalanították, a tányérokat mulccsal töltötték fel.

ÉGETÉS HELYETT ZSÁKOLJUNK – VAGY KOMPOSZTÁLJUNK!

A légszennyezés egyik legnagyobb őszi forrása az avarégetés. Kérjük a kertbarátokat, hogy az összegyűjtött avart, zöldhulladékot ne égessék el! A legjobb megoldás a komposztálás, ami segít a talaj termőképességének megőrzésében. A ma már a kerület teljes területére eljutó zöldjáratok minden héten elviszik az FKF Zrt. emblémájával ellátott zsákokba kihelyezett zöldhulladékot. Az önkormányzat FKF-emblémás zsákok ingyenes osztásával segíti elő hagyo mányosan a zöldhulladékok környezettudatos kezelését. Idén a következő helyszínen és időpontokban lehet a zsákokat beszerezni:
Városháza (Városház tér 11.) október 19-e szerda, 10 és 17 óra között, október 20-a csütörtök, 8 és 16 óra között.

Elérhető vagyok: e-mail: z.nemeth@euroweb.hu (ez azóta megváltozott:nemethzoltan22@gmail.com)
honlap: www.nemethzoltan.hu
tel.: 06-20-662-7037
Fogadóóra minden hónap első péntekén, előzetes telefonon történő bejelentkezés alapján.

 

by