Szabad vasárnap

Ez a történet a szolidaritásról szól. Vagy ellenkezőleg: az önzésről…

Épp egy éve létezik a szabad vasárnap. Tavaly márciusban kapta meg a kereskedelemben dolgozó sokaság. Többszázezer ember. Azóta adatik meg nekik, hogy a hét utolsó napját a családjuk körében tölthessék. Hogy ugyanúgy a szeretteikkel lehessenek e napon, mint a többiek. Mint a többiek, akik közül most számosan úgy érzik, tőlük meg elvettek valamit. Legalábbis egyesek azt hangoztatják, a többiektől, a sokaságtól elvették a szabad vasárnapot. Hogyan jutottunk idáig?kosár-m5_i11214_1_0_resized_3

Ez a történet nem tavaly kezdődött. Évekkel ezelőtt indult, amikor számos politikust kerestek meg a kereskedelemben dolgozók. Így tettek velem is, ennek több éve már. Azt kérték, biztosítsuk számukra is a vasárnapi pihenőnapot. Hogy a hét egy napján együtt lehessen a család. Láthassák a gyermekeiket, unokáikat. Hogy elmehessenek meglátogatni a szüleiket. Mint minden „normál” ember teszi vasárnap. Szinte könyörögtek a változtatásért. Nos, akkor nem tudtuk ezt megtenni. Emlékezetes, többször felmerült, de akkor még kockázatosnak tűnt. Makrogazdasági folyamatok, miegymás…

Tavaly márciusra viszont megérett az idő a változtatásra. A vasárnapi zárva tartás biztosította a pihenés, a szabad vasárnap jogát sokaknak.

Miközben ezt írom, hallom az érveket a zárva tartást ellenzők oldalán. Meg is értem ezeket. Világos, hogy számos családnak gondot okoz a vasárnap kiesése. Mert eddig épp erre a napra tették a bevásárlást. Mert a többi napon munkával, mással vannak elfoglalva. Ezt tudom, értem. Azt azonban ne mondja senki, hogy nem lehet két órát találni a vásárlásra valamikor hétfőtől szombatig a reggel 5 és este 10 közötti időszakban. Kényelmetlenebb, igaz. Újabb megoldandó feladat és kellemetlenség állt elő, igaz. Néha az említett két óránál több időt vesz igénybe a vásárlás, és ez további nehézséget okozhat, ez is igaz. De ami az egyik oldalon kényelmetlenséget okozott, az a másikon – a kereskedelemben dolgozókén – megszüntetett egy lehetetlenséget. Véget vetett az elviselhetetlennek. Ezt kell belátni. Szóval megértem az ellenérveket, csak elfogadni nem tudom őket.

Alattomos, álszent dolog arról győzködni a közvéleményt és a döntéshozókat, hogy milliók ellenzik a vasárnapi zárva tartást. Alattomos, mert ezzel a társadalom csoportjait hangolják egymás ellen. Hisz mi a helyzet? Az egyik oldalon ott vannak azok a százezrek, akiknek jelentős sérelmet, megoldhatatlan problémát okozna, ha vasárnap ismét munkára kötelezhetnék őket. A másik oldalon pedig azok a milliók, akiknek kisebb-nagyobb kellemetlenséget okoz a vasárnapi zárva tartás. Nos, a két sérelem nem összehasonlítható.

De egyszerű a matek: a kisebb hátrányt szenvedők többen vannak. Jönnek is az önjelölt jogvédők, a magabiztos közvélemény- és társadalomkutatók, na meg persze nyomukban sok-sok politikus. És magyarázzák, hogy a tömegektől elvették a szabad vasárnapot. Ezek a hangadók tudják, hogy ők képviselik a többségi érdeket. Amire pedig építeni szeretnének, nem más, mint az önzés. A szolidaritás, az együttérzés és a józan belátás hiányában bíznak. Szomorú!

Nekem és sokunknak pedig nem marad más, mint a magyar társadalom érettségében bízni. Abban, hogy a többség józan, belátó és együttérző. A szolidaritásban. Amit sokan zászlajukra tűznek a magyar politikusok és jogvédők közül. És közben pont ennek ellenében cselekszenek.

Németh Zoltán – nemethzoltan.hu